Szívderítő

a Magyar Kardiológusok Társaságának
szakmai felügyeletével

Címkefelhő: hirtelen szívhalál

Egységes jelzés lesz a defibrillátoros épületeken

Ma már közel 40 automata defibrillátor található a budapesti irodaházakban, bevásárlóközpontokban. Az  Országos Mentőszolgálat, a Magyar Nemzeti Szívalapítvány, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület  grafikai pályázatot írt ki egységes piktogramra, amely segítségével könnyen felismerhetővé válnak ezen épületek, ha szükség lenne az életmentő eszközre. 

Életmentő áruházi dolgozók kaptak elismerést

Magyarországon évente mintegy 20 ezer hirtelen szívmegállás történik közterületen, utcán, vagy akár bevásárló központban. Kutatások szerint a hirtelen szívmegállásos eseteknek mintegy 60-70 százalékát meg lehetne menteni, ha azonnal elkezdődne az újraélesztés és volna a környéken defibrillátor készülék.  Az újraélesztés technikája bárki számára könnyen elsajátítható, aki pedig tanácstalan, a 104-es segélyhívást fogadó mentő-szakember telefonos segítségére is számíthat.

Végzetessé vált a banális fertőzés

Az ember nem is gondolná, épp ésszel szinte fel sem foghatja, hogy miként vihet el egy fiatal embert egy egyszerű vírusfertőzés. Én sem tudom elhinni, elfogadni, elfogni, hogy ez történt családunk egyik legjobb barátjával, aki - ahogy azt tegnap már írtam - 48 évesen, január 2-án hajnalban halt meg, hirtelen. Tegnap alaposan körbejártam a cikkemben, hogy a magas láz miért lehet veszélyes, és mit kell tenni. Ma nézzük meg azt, hogy miért lehet életveszélyes a szívünkre egy csip-csup fertőzés is.

Jelez a mobil, ha valakit a környéken újra kell éleszteni!

Egy mobilos alkalmazás riasztja az elsősegélynyújtásra kiképzett embereket az Egyesült Államokban, ha szív- és érrendszeri vészhelyzet van a környékükön, így az önkéntes, elsősegélynyújtásban képzett felhasználók azonnal oda tudnak rohanni, gyakran megelőzve a mentőket. Így a betegnek nagyobb esélye van az életben maradásra.

Csak keményen, határozottan - csináld Bala után!

Köztudott, hogy az újraélesztéshez az egyik legjobb zene a Bee Gees Stayin' Alive című száma, az Országos Mentőszolgálat is ezt a zenét használva készítette el az alábbi, szórakoztatóan tanító videót, melyből Ön bátorítást kaphat az életmentésre. Ossza meg ezt a cikket Ön is!

Aki túlélte a halált - egy igaz történet

Aligha lehet olyan család Magyarországon, amelynek ne lenne legalább egy erősen veszélyeztetett tagja. Mégis, legtöbben csak akkor figyelünk fel a baj nagyságára, ha a sors ránk vagy közvetlen hozzátartozónkra sújt le. Hányszor hangzik el a temetéseken: „ó, bárcsak még egyszer esélyt kaptunk volna, bárcsak visszajönne”! Attilával, az élettársammal megtörtént ez a csoda, visszakaptuk, mielőtt végleg elveszítettük volna.

Leállt a 16 éves lány szíve

Egy tanárnak készülő fiatal lány mentette meg még fiatalabb testvére életét, amikor annak minden előjel nélkül leállt a szíve. Az RTL Fókusz című adásának riportja.

Szívvédő hatása van a szaunázásnak?

A szauna száraz melege meghosszabbíthatja a középkorú férfiak életét, mivel jelentősen csökkenti náluk a szívroham kockázatát - állapította meg egy hosszú távú finn tanulmány.

Hirtelen szívhalál

Összeesik az utcán és meghal. Csak a filmekből ismerős a jelenet? Pedig évente 25 ezer ember hal meg Magyarországon így vagy majdnem így, az úgynevezett hirtelen szívhalál következtében, sokszor előjelek, panaszok nélkül. Ezekben az esetekben az életmentésre csak akkor van lehetőség, ha négy percen belül megkezdik az újraélesztést.

Amikor a kardiológus esküvőn élesztett újra egy vendéget

A sors különös akarata talán, hogy néha a sorscsapás mellé rögtön ad segítséget is. Vajon mi ilyenkor a sors célja? Üzenni, hogy lám, most még kaptál egy esélyt, de változtass, mert legközelebb nem leszek ilyen kegyes? Kardiológus jelenlétében meghalni ilyen szerencsés kimenetelű katasztrófa - ha lehet ilyet mondani. Örökre emlékezetes esemény, de biztosan nem olyan emlékre vágyott az ifjú pár, hogy az egyik orvos vendégnek leálljon a szíve a szertartás közben...

Legfeljebb egy óra marad a haláláig

Az első tünetek jelentkezése és a halál között legfeljebb egy óra telik el: ez a hirtelen szívhalál, mely nem csak szívbetegeknél következhet be, hanem egészségesnek tűnő embereknél, akár minden előjel nélkül is előfordulhat.

Ritka a sport közbeni szívleállás - kutatás erősítette meg

Egy amerikai vizsgálat szerint a középkorú sportolók körében is ritka a sport közbeni hirtelen szívleállás, különösen akkor, ha az illető nem élt együtt szív- és érrendszeri rizikófaktorokkal vagy tünetekkel. Épp ezért a sportolás – a megfelelő óvintézkedések betartásával – továbbra is mindenkinek ajánlott.

Megállt a szíve a színpadon - túlélte

Kara Tünde Jászai Mari-díjas színművésznő több mint egy hete előadás közben, a színpadon esett össze. Az RTL reggeli műsorában párját, Czitor Attilát kérdezték telefonon a színésznő állapotáról, valamint Dr. Merkely Béla kardiológus professzort kérdezék a hirtelen szívleállásról és arról, hogy miként mentették meg a művésznő életét.

Az erdőtűztől is megállhat a szív!

Ausztrál kutatók tanulmánya kimutatható összefüggést igazolt az erdő- és bozóttüzek füstjének belélegzése, valamint a szívmegállásos esetek és az ischémiás szívbetegég gyakoriságának emelkedése között. A kétféle probléma ráadásul egyenlőtlenül érintette a két nem képviselőit.

A Szigeten élesztettek újjá egy férfit

Sikeres újraélesztés történt szombat késő délután a Szigeten, ahol egy 42 éves férfi lett rosszul - tájékoztatott Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Összesen 31

Tagok (447)

  • peti0318
  • sikernet
  • katalizator
  • Sun May
  • doktore
  • tom968
  • Varga István
  • Tamás
  • misi
  • kopi
  • Hohmann Béla
  • Ilike

Hírek

Fotó: Kéky Kira

Transzplantációs diagnosztikai eszközöket fejlesztenek

Az Omixon Biocomputing Kft. az NKFI pályázatán nyert finanszírozást a vesetranszplantáció eredményességének növelésére fordítja.

fotó: Pixabay

ELKÖLTÖZÜNK!

A Szívderítő, a Magyar Kardiológusok Társaságának betegek számára készült oldala eddig is az Origóval közösen készült, de mostantól a friss tartalmakat már csak közvetlenül az Origón érhetik el olvasóink: a http://www.origo.hu/egeszseg/szivderito oldalon, az Origo kardiológiai rovatában. 

Magyar Kardiológusok Társasága

Soha ennyi orvos nem akart kardiológiáról tanulni

Minden eddiginél nagyobb létszámban, több mint 2200-an érkeztek a határon túlról és a tengerentúlról is orvosok és szakdolgozók a jubileumi 60. balatonfüredi kardiológiai konferenciára, melyen számos nemzetközi újdonságot ismertettek a résztvevőkkel.

Fotó: pixabay.com

A koplalás a fogyás ellensége

Ha valaki úgy szeretne lefogyni, hogy éhezteti magát, azzal ideig-óráig elérheti ugyan a célját, de számolnia kell a koplalásnak a szervezetre gyakorolt káros hatásaival. Ráadásul rövid időn belül a keservesen leadott kilók is visszatérnek. Ez biztos!

Fotó: Bigstock

Fogyással csökkenthető a stroke kockázata is!

Sokat tehetünk annak érdekében, hogy csökkentsük a stroke bekövetkeztének esélyét. Még akkor is tehetünk valamit, ha már volt stroke-unk, és el akarjuk kerülni a következőt.