Kétségbeejtő eredmény született az elhízás-kutatásban

Fotó: Bigstock

4 millió ember adatait elemezték és kiderült: a testtömeg-index (BMI) akár csupán kicsiny emelkedése is komoly bajt okozhat.

Az orvosok évek óta figyelmeztetnek arra, hogy a túlsúlynak egészségtelen következményei lehetnek: növekedhet a szívbetegségek, a cukorbetegség és néhány rákfajta kockázata. Mindezek idő előtti halált okozhatnak.

Most publikáltak ez tanulmányt a Lancet című folyóiratban, amely szerint a túlsúlyosság – és nem csak elhízás – kapcsolatba hozható a korai halállal. „Az eredmények rávilágítanak arra, hogy a BMI kis mértékű emelkedése is már súlyos veszélyt hordoz” – jelentette ki Dr. Emanuele Di Angelantonio, a Cambridge Egyetem oktatója és a tanulmány vezető szerzője. „Folyamatos kockázatemelkedés figyelhető meg a túlsúlyosságtól kezdve az elhízás fokozatai felé haladva.”

A kutatási jelentés szerint azok a betegek, akiknek a BMI-je meghaladta az ajánlott szintet, és túlsúlyosnak minősültek 11%-kal emelkedett meg a korai halál bekövetkezésének kockázata azokhoz képest, akiknek az ajánlásoknak megfelelő BMI értéke volt. Korai halálnak minősítik a 70 életév betöltését megelőző haláleseteket. A 30-35 közötti BMI értékű emberek az elhízottság első kategóriájába tartoznak, és az ő esetükben az idő előtti halál bekövetkezésének valószínűsége 45%-kal nőtt, míg azoknak az esetében, akik az elhízottság legfelső kategóriájába tartoztak, illetve a BMI-jük 40 fölött volt, ez a kockázat csaknem megháromszorozódott.

Fotó: pixabay.com

A kutatók csaknem 4 millió személy adatait elemezték 32 olyan országból, amelyek tagjai a Globális BMI halálozási együttműködésnek. A vizsgálatból a dohányosokat kizárták. Az adatgyűjtés oka az volt, hogy jobban megértsék, miként függ össze a BMI a halálozással, és hogy felfedezzék, vannak-e olyan általános tendenciák, amelyek a világ különböző régióiban is jellemzőek. Di Angelantonio és kollégái valóban találtak ilyen általános összefüggéseket.

Az adatelemzés során a férfiak és nők között is találtak eltéréseket, kiderült, hogy a túlsúlyos vagy elhízott férfiak általános halálozási kockázata háromszorosa a hasonló állapotban lévő nőkének. A nemekre jellemző eltérések okai egyelőre még nem világosak, de más kutatások már rámutattak azokra a különbségekre, hogy a férfiak és a nők miként reagálnak az inzulinra és a májban lévő káros zsírmennyiség változására, amelyet az elhízás okozhat.

A kutatási eredményeknek meg kell szüntetniük azt a zavart, amely szerint a túlsúlyosság csökkentheti a korai halál kockázatát – mondja Shilpa Bhupathiraju, a tanulmány egyik társszerzője, a Harvard T. H. Chan Orvosi Egyetem munkatársa.

„Az orvosoknak folyamatos tanácsadással kell felvilágosítaniuk a betegeiket a túlsúly hatásairól” – mondja Bhupathiraju. „Az a tény, hogy ilyen szoros összefüggéseket találtunk a világ különböző régióiban, azt jelenti, hogy tökéletesen biztosak vagyunk az eredményeinkben.”