Anonim adományozás: számítógép-vezérelt EKG

Fotó: DEOEC
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Számítógép-vezérelt EKG-t és más eszközöket kapott egy magát megnevezni nem kívánó debreceni cégtől a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikája.

- A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikája nemcsak a város és megyénk gyermekeit látja el, hanem sok területen regionális és országos központként működik, sőt Kárpátaljáról és Erdélyből is fogad betegeket. Intézményünk most számos olyan nagy értékű, jelentős műszert kapott, amelyek sok gyermek életét mentik majd meg – mondta el Balla György egyetemi tanár, a klinika igazgatója a pénteki adományátadó ünnepségen.

A modern, számítógép-vezérelt EKG-vel készített képet például bárhová el lehet küldeni és így földraji korlát nélkül perceken belül elemezni lehet a kapott adatokat.

Ezen kívül egy betegmelegítő rendszert kaptak, mely gyorsan optimális hőmérsékletet teremt a kihűlt csecsemőknek, egy transzport inkubátorral pedig a koraszülött kisbabákat tudják biztonságosan szállítani. Ezen felül a légút biztosításához használt laringoszkóp szett és az infúziós pumpa is szerepel az ajándfékok között.

A több millió forint értékű eszközök egy debreceni nagykereskedelmi cég jóvoltából érkeztek a Gyermekgyógyászati Klinikára. A vállalat novembertől februárig hirdette meg a Help to help adománygyűjtő akciót, és a forgalom egy százalékát ajánlotta fel az intézménynek.

Mivel a kezdeményezés hátterében a segíteni akarás áll, a vállalkozás anonim kívánt maradni.