Új MRI, CT és röntgen gépek érkeznek a Honvédkórházba

Fotó: MH Egészségügyi Központ
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Képalkotó-eszközök cseréjére kapott uniós támogatást az MH Egészségügyi Központ, a Honvédkórház. A több mint 1,7 milliárd forintos finanszírozású pályázatok megnyerése jobb energiafelhasználású és kisebb karbantartási költségű gépek megvásárlását tették lehetővé.

Nikliné Gáldonyi Edina, az MH EK gazdasági igazgatója az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatón elmondta, hogy az ország egyik legnagyobb egészségügyi szolgáltatójának számító, évente egymillió járóbeteget és 56 ezer fekvőbeteget ellátó  Honvédkórházban a gépek korszerűsítése által gyorsul a betegellátás, csökken a várakozási idő.

Fotó: MH Egészségügyi Központ

Dr. Riedl Erika, a Központi Radiológia és Diagnosztika osztály osztályvezetője kiemelte: fontos szempont, hogy az új, korszerűbb képalkotó berendezések alkalmazásával a betegek sugárterhelése csökken, valamint új vizsgálattípusok is rendelkezésre állnak majd, elsősorban az onkológia és a kardiológia területén – amelyek a magyar lakosság megbetegedési és elhalálozási statisztikáit figyelembe véve - kiemelt jelentőségűek.

A két Környezeti- és Energia Operatív Program (KEOP) pályázat teljes megvalósulása, tehát a több mint 10 éves gépek leszerelése és az új eszközök használatba vétele december elejére várható.

Fotó: MH Egészségügyi Központ