Debrecenben is divat lesz a PIROS ORR!

www.pirosorr.hu

A Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának osztályain március végétől a Piros Orr Bohócdoktor Alapítvány művészei elkezdik a heti rendszeres bohócdoktori viziteket. A jókedv védi a szívet: a nevetés normalizálja a vérnyomást, ellazítja az érfalakat és ezáltal több vér jut a test különböző pontjaiba.

A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány régi terve válik most valóra, az Észak-Magyarországi régiós együttműködésben Miskolc és Nyíregyháza után Debrecenben is megkezdik munkájukat a bohócdoktorok. A SIÓ-Eckes Kft. nagyvonalú anyagi támogatásával, a Vojtina Bábszínház és a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának orvosai nyitott, együttműködő hozzájárulásával indulnak a vizitek március végétől.

A tervek szerint hetente nevetésterápiával indul a hét, azonos napon érkeznek majd a művészek, hogy néhány perc jókedvet, felszabadult légkört varázsoljanak a kórtermekben fekvő gyermekek, aggódó hozzátartozóik és a leterhelt kórházi dolgozók számára.  Az interaktív, személyes találkozásokra épülő élmények hatása enyhítheti az ápolásra szorulók szorongását, szomorúságát, félelmét és evvel csökkenhet a fájdalom érzet, az elutasítás a kezeléstől. A vidámabb, felszabadultabb betegek pedig együttműködőbbek, bizakodóbbak, így egészségüket és jó kedélyüket is hamarabb visszanyerhetik.

www.pirosorr.hu

Hosszú távú cél, hogy Debrecenben is helyi bohócdoktor csapatot képezzen az Alapítvány, akik maximálisan ki tudják szolgálni a Klinika igényeit, akár heti többszöri látogatással is a későbbiekben. Természetesen ebben a munkában számítunk a helyi előadó színházi és bábszínházi társulat érdeklődésére és a kórház dolgozóinak támogatására is.

Tudta? A nevetés jó a szívnek!

A nevetés, a jókedv és a kellemes muzsika hatékonyan mérsékli a szívbetegek tüneteit, és egyben kellemes módja a szívbetegség kockázatának csökkentésében.
Michael Miller amerikai kutató és munkacsoportja évekig foglalkozott a humor és a szívbetegség kapcsolatának kérdésével. Első ilyen vizsgálatuk során 300 egészséges és koszorúér-betegségben szenvedő ember kérdeztek meg, hogyan értékelik a különböző viccesnek, de nem egészen viccesnek is fölfogható helyzeteket.

Egy amerikai tanulmányban azzal foglalkoztak, hogy több száz önkéntes miképpen reagál egy fergeteges filmvígjáték jeleneteire, illetve másik alkalommal egy világháborús film legtragikusabb részére. Ultrahangos technikával mérték a verőerek tágulását és szűkülését filmnézés közben. A szenvedést bemutató filmrészlet megtekintése közben az erek mérhetően szűkültek, vagyis a véráramlás csökkent, míg az önfeledt kacagás ideje alatt kifejezett értágulás jelent meg. Miller professzor részletesen elemezte a 30-50 százalékos érátmérő változás magyarázatát: a vidámság az agyi endorfin kiválasztást fokozza, ez pedig a verőerek belső felszínének sejtjeit ingerli arra, hogy több nitrogén-monoxidot válasszanak ki, ami a legerélyesebb értágító.

Fotó: pixabay.com

A Piros Orr Bohócdoktorok az a feladatot vállalták, hogy felvidítják a kórházban fekvő beteg gyerekeket – mert a nevetés gyógyít. Nemcsak a szülők és orvosok megfigyelése ez, de tudományos kutatások is bizonyítják, hogy a nevetés és a vidámság nagymértékben segíti a betegek gyógyulását.

Pozitívan csökkenti a stressz hormonok szintjét, mint pl. a kortizol és a dopamin ugyanakkor serkenti a védő hatású immunsejtek termelődését, tehát a sokat nevető emberek ellenállóbbak lehetnek a fertőzésekkel szemben.
A nevetésterápia további előnye, hogy egy kiadós nevetés élettani hatásai nagyjából megfelelnek egy közepes intenzitású kardió edzéssel. Egy percnyi kacagással hasonló szívritmust érhetünk el, mintha 10 percig dolgoztunk volna az evezőgépen. A vérnyomás a mozgás hatására megemelkedik, az izmok megfeszülnek és a gyorsuló légzés hatására a szövetek oxigén és tápanyagellátása javul. A mozgás hatására az érfalak is rugalmasabbak maradnak, ami fontos az érszűkület megelőzése szempontjából.

Néhány adat a módszerről

Bohócdoktoraink színpadi tapasztalattal rendelkező előadóművészek, akik egy speciálisan összerakott tematika alapján kb. féléves képzést követően vehetnek részt bohócdoktorként a kórházi "bevetéseken".  Heti rendszerességgel látogatják a gyermekkórházakat, klinikákat és intézményeket, mindig ugyanazon a napon, ugyanabban az időpontban lehet számítani a “vizitekre” egy adott intézményben. 

Minden alkalommal ketten érkeznek, átöltöznek és felkészülnek a közös munkára. Látogatásuk előtt az ápolószemélyzettől tájékozódnak a betegekről. A képzett előadóművészek már a kórházi folyosón gondoskodnak a mosolyról és a vidámságról.

www.pirosorr.hu

Ahogy belépnek a kórterembe, a bohócdoktoroknak a másodperc töredéke alatt kell alkalmazkodniuk a pillanatnyi helyzethez: milyen a hangulat, mekkorák a gyerekek és milyen az állapotuk, esetleg van-e látogató valakinél, akit be lehet vonni a nevetésbe? A mosolyterápia mesterei ezután a tarsolyukból zenét, vidám varázslatokat, zsonglőrmutatványt, játékokat húznak elő és pantomimszerű mozdulatokkal tréfálkoznak.

A bohócdoktorok művészetének az a titka, hogy távozásukkor a beteg gyerekek szívében ott hagyják a képzelőerő és az életöröm szikráit. Ezért szeretik a beteg gyerekek őket, és várják oly nagy izgalommal a következő bohócvizitet.

A szervezetről

Az Alapítvány jelenleg 13 gyermekkórházzal és 2 idősotthonnal áll szerződésben, Budapesten kívül, Pécsett, Győrben, Miskolcon, Nyíregyházán, Törökbálinton és mostantól Debrecenben dolgozunk.
A 27 képzett bohócdoktor az elmúlt 20 évben csak az intézményekben több mint 300 ezer beteg gyermekkel és idős emberrel találkozott.

Fotók: www.pirosorr.hu